Sztárok aurája

2006.08.13. 11:43 sisso

Alexa és Bojána

Ahogy Alexa, Papp Bojána dokumentumfilmjének Friderikusz és Fábry rajongó főhőse mondja, a lényeg, hogy belekerüljünk a sztárok aurájába. Ezen a napon elhatároztuk, hogy belekerülünk. Említett filmmel indul a nap, majd Bojána és a főhős mesél egy keveset a filmkészítés körülményeiről.

Alexa a rajongó egyébként az egész napot tisztességesen végig is üli a sátorban, hiszen ma itt csupa ismert arc fog szerepelni. Kicsit telezsúfoltuk beszélgetésekkel a programot, de úgy tűnik ez senkit nem zavar abban, hogy tömegszereplőt játsszon a „Szellemvasút Tent” széksoraiban.

Vámos Miklós kétségtelenül a legnépszerűbb ma, nem is tudom hirtelen hogyan került ide ennyi nyugdíjas, de tény, hogy a nagy sztoritellernek hordják dedikáltatni a könyveket és van olyan fiatal, aki a tornacipőjét szignáltatja vele. Vámos az egyetlen vendégünk, aki állva beszéli végig a vele nyílt színen készülő interjút.

Médiaszereplésről, családi múltról, mindenről szó van, még arról is, hogy ő miért tartja londoninak magát.

Bombera Kriszta kicsit kakukktojás a mai napban, ő az egyetlen, aki itt nem a szórakoztató műsorokban utazik. A híradó erkölcséről, az erőszakról, az Amerikában töltött évekről és a televíziós életformáról mesél, nagyon érdekeseket.

Para és Háy

Többet nem is mondhatok róla, mert elfogult vagyok.

Para-Kovács Imre, mivel sietnie kell és időben megjött, egyedül kezdi a következő show-t arról, hogyan lett ő szubkulturális arcból médiasztár. Abszolút hozza a formáját, és nem hazudja, hogy hisz a műfajban, valamint nem hajlandó a tömegkultúrától elhatárolni magát.

A Magyar Narancs újságíróból lett kereskedelmi televízió punkon remekül szórakozik a közönség. Furcsa, hogy a televízióban nem tudja ezt a formát hozni, de azt mondja, hogy a vásárolt közönségnek vagy a kameramannak ő képtelen.

Bombi és Soma
Így történt, hogy a későn érkező Soma külön szereplő lesz, ami nem baj, mert, bár mindketten az FMK meg a Tilos az Á leple alól bújtak elő, ma már más a közönségük és szóhoz sem jutnának egymástól.

Soma elviszi az egészet a felnőtté válás felé, hogyan kerül ki az életéből a perifériára és sűrítve minden, ami eltakarja a szemét, az ezotériától a botrányhősnek lenni életformáig. A legjobb sztorikat a gyerekeiről meséli, de ezzel már csak így vannak a rákendroll édesanyák.

Naszlady Éváék felolvasó színházának csak az elejét láttam, de az volt, aminek hirdettük: felolvasás egyfajta színész iskola szerint, se több, se kevesebb.

A Rádióheadről sem mondhatnám, hogy feldobott, nem is igazából koncertzenekar. Viszont lett egy új pólóm, vöröscsillagos, a Bombera vette nekem. Ebben majd jól elvegyülhetek.

1 komment

Tűzraktár van, babám!

2006.08.13. 11:42 sisso

T. Bali
A szubkulturális napon a Tűzraktér nevű, kvázi foglaltház művészei tartják a bemelegítőt előadást arról, hogy a művészet nem mindig barátságos, de azt is sikerül bebizonyítaniuk, hogy, ha a művésznek nincsen koncepciója, akkor egy improvizáció is tulajdonképpen halottnak tekinthető.

Angyalossy Eszter antropológus előadását nem sikerült megnéznem, de a többiek azt mondják, hogy amennyire jól kezdődött, annyira ment át a capoiera nevű, Brazíliából importált és nálunk éppen nagyon divatos küzdősport igehirdető délutánjává válnia. Nem baj, mert ebbe a napba minden belefér és a közönség szinte mindenért hálás, mikörzben tudják, hogy ma itt ők maguk az előadás.

Egy Buharov
Ez leginkább az LD50 Kollektíva egy órájában derül ki, amikor a sátor átváltozik a neogótok lakhelyére, akik kicsit átugrottak ide a környékbeli Harry Potter sátrakból.

Az Art Macabre horror performansza amolyan tanmese jellegű. Három testvér atomháború után játékmacival, aztán jönnek a gonosz Geiger-müller számlálós emberek. Damage, az elektrik-gótok parti főnöke előadást tart, amelynek főszereplője Marvin, ennél a szubkultúránál az ismeretlen kultikus figura. A beszédet T. Bali, azaz Temesvári Balázs zeneszerző és szintén elkötelezett sötéten látó, amúgy kül-budai Joy Division festi alá.

Damage átcsap igehirdetésbe, a közönség meg mit tehetne: imádja, hiszen ezek mindenhova együtt járnak, még vécére is. Látom, ahogy kétezer ember egyszerre szállja meg a stáb ToiToi-t.

Ludditák
Aztán lecserélődünk repperekre és bicajos futárokra, de néhány irodalmár is megfordul a bejáratnál, hiszen a ma esti fő szenzáció a a Ludditák, Buppa, Busapista és Akkezdet Phiai spoken world színháza. Nyomják a politikus és a magánjellegű rímeiket, miközben Busa beat boxol, egyszerűen zseniálisak.

Nem is tudják abbahagyni, fél órás a ráadás, mindenki egyszerre toporog és rázza a fejét, ami ez esetben a szubkultúrával való egyetértés jele is.

Szólj hozzá!

A második napon

2006.08.12. 16:19 sisso

Dr. Máriás

A második nap alkohol nap, ennek ellenére nem iszunk. Sajnos lehetetlen dolgozni, családot szállítani haza autóval és még esetleg élvezni is a sátor zárása után a Szigetet.

Nekem többnyire nem megy, eddig egy fél táncszínházi előadást sikerült megnéznem és vagy három koncertből az utolsó számot, de volt, hogy éppen akkor értem oda, amikor már szembe jött a tömeg.

Dr. Máriás performansza Tóth Gáborral tulajdonképpen nem csak általában az egyszerű alkoholista menedzserről, hanem egy Magyarországon ékő arab férfi menedzser életén keresztül világítja meg a problémát.

Dr. Horváth Putyi
Nem tehetek róla, nekem ez a dadaista maszturbálás nagyon bejön. Fanatikus Béci rajongó vagyok.

Fenyő György irodalmi előadására megtelik a sátor, ahogy nézem leginkább a jelenlegi és az ex egyetemi tanítványaival. A népszerű irodalom sorozatunk tehát sikeres. Bornemisszától Hajnóczy-ig folyik a sárga lé.

Dr. Horváth Putyi nem semmi figura, félcipő, rövidnadrág, aktatáska, rövid ujjú ing, szemüveg. Mintha egy ötvenes évek beli, újhullámos filmből lépett volna elő. Ráadásul azonnal töményet keres.

Hogy folytassuk az irodalmat, Mr. Háy A Halál kilovagolt Perzsiából című filmjéről beszélget vele. Jó, hogy ketten vannak a színpadon és van közöttük legalább egy, aki felülinformált Hajnóczyból. Putyi ámulva hallgatja a történeteket.

Anonimok
Miután Bárdos Deák Ági lemondta az Így iszunk mi című beszélgetést, maradt Wohlgemuth Brigi az alkoholpolitikából jól felkészült moderátor, Koós Tamás egészségpolitikai szakértő és nem pszichológus, mint azt a honlapon jelöltük és, amiért utólag is elnézést kérünk.

Aztán Karafiáth Orsi, akinek nagyon jó történetei vannak, és, aki valószínűleg az állandó alkoholhaknink irodalmi figurája marad. A három, felettébb szellemes és intelligens (belőlük egy szociológus és egy pszichológus) Anonim Alkoholista baromi hitelesen nyomja a tudomány mellé az illusztrációt.

Éjfél Kapitány gyermekei

Aki bejön a sátorba és belehallgat a beszélgetésbe, az leül, és ott marad. Így halásszuk ma az embereket. Elhangzik a nap tételmondata is az egyik Anonim szájából, miszerint nagyobb probléma ma Magyarországon az alkohol, mint a drog.

A közönségből itt valószínűleg ma senki nem fog inni, ami a Sziget bevétel szempontjából negatív.

Aztán a PIM-es kiállítást, az Írók fürdőruhában-t nyitja a PIM igazgatónő, talpig felöltözve, és végül Ujj Zsuzsiék nyomják a Csókolom rákendrollt.

Szólj hozzá!

Pop-rock esztétika és üzlet

2006.08.10. 13:24 sisso

H. Janó manót fest
A nulladik napon építkeztünk, H. Janó egész álló nap manókat festett például, ami miatt valószínűleg sokan azt hiszik, hogy nálunk gyerekprogramok is zajlanak. Vagy szimplán csak azt, hogy retardáltak vagyunk.

Annának sikerült összegyűjteni az első napi fellépőinket, viszonylag sikeresen landoltak, és már az első programon, 3-kor annyian voltak az Ef Zámbó performanszon, hogy komolyan mondom elgondolkodtam normálisak-e az emberek. Van itt annyi hangosabb, és kevésbé lila program rajtunk kívül, mégis erre voltak kíváncsiak.

Ellenfényben a performerek
Szőnyei Tamás a popzene ügynökeiről mesélt és kiderült, hogy neki a Molnár Gergely hangjától, velem ellentétben herótja van; Xantus János az underground rendezők nagymedvéje a Rocktérítőből vetített részleteket, beleborzongtam, mennyire ütős ez a film ma is.

Kicsit sajnálom, hogy nincsen szellemdiszkónk, estére itt tudnánk tartani az embereket a zenei archívumunkkal, valami visszafogott partira, amiből mégis kiderülne, hogy a rákendroll egy tánc (is).

Mondjuk azokat a fejeket, akik az esti beszélgetésre jöttek össze, megtöltve a sátrat.

Közrefogva: Müller-Lovasi-Legát
Hamisítatlan Müller-Lovasi-Legát rajongó tábor. Müller és Lovasi pop-rock esztétika und üzlet vitája felkorbácsolta a szenvedélyeket.

Az irodalmi varjak is odaültek szépen a sátor elé, és károgtak rendesen.

1 komment

A rakendroll az nem egy tánc…

2006.08.09. 13:49 sisso

A bejárat
Mindenkinek, aki olyan ingerszegény közegben nőtt fel, mint Demjén Ferenc, és soha nem utazott a szellemvasúton: itt a remek alkalom!

ár csak egy óra, és indul a Beszélgetés Ef Zámbó Istvánnal, a a Dunakanyar leghíresebb festőjével és lakodalmas rakendrollerével.

Aztán vetítünk: részleteket az űrharmónikusok előadásából és a Bizottság együttes nyolcvanas évekbeli nyugat-európai turnéiból.

1 komment

süti beállítások módosítása